A személyre szabott táplálkozás új dimenziói

Hogyan befolyásolják az egészségünkről kapott információk az elvárásainkat és az élettani válaszainkat? És miért lehet a biológiai adottságaink megismerése mellett a viselkedésváltoztatás személyre szabása is kulcsfontosságú?

A személyre szabott táplálkozás egyik legnagyobb lehetősége, hogy az általános étrendi ajánlásokat az egyén biológiai sajátosságaihoz, egészségi állapotához, egyéni kockázati tényezőihez és életkörülményeihez igazíthatjuk. A genetikai vizsgálatok, speciális laborvizsgálatok és például a bél-mikrobiom szekvenálási adatok olyan információkkal egészíthetik ki a rendelkezésünkre álló ismereteket, amelyek korábban nem vagy csak korlátozottan voltak hozzáférhetők a betegellátásban.

Az egyre több és részletesebb adathalmaz, vizsgálati eredmény azonban egy új kérdést is felvet: hogyan fordítható le a szervezet működéséről megszerzett információ a mindennapokban is alkalmazható, eredményes táplálkozásterápiára? A válasz összetettebb annál, mint hogy minél több biológiai paramétert mérünk, annál pontosabb étrendet tudunk összeállítani. Az emberi táplálkozást ugyanis nem kizárólag élettani folyamatok szabályozzák. Az étkezési döntéseinket, a jóllakottság megélését, az étrendi ajánlások elfogadását és hosszú távú követését pszichológiai és környezeti tényezők is alakítják.

Ezek jelentőségét három, eltérő megközelítésű tudományos közlemény teszi különösen érdekessé. Forer (1949) a személyesnek érzett információk pszichológiai hatását vizsgálta, Turnwald és munkatársai (2019) azt mutatták be, hogy a genetikai kockázatról kapott tájékoztatás bizonyos körülmények között mérhető élettani változásokat idézhet elő, míg Renner és munkatársai (2023) egy új szemléletű, adaptív táplálkozási tanácsadási modellt vázoltak fel. A három munka együttes tanulsága különösen fontos a modern dietetikában: a személyre szabás nem ér véget a biológiai adatok összegyűjtésével. Azok értelmezése, tálalása és gyakorlati alkalmazása legalább ilyen lényeges része a folyamatnak.

A személyre szabott táplálkozás fejlődésében meghatározó szerepet játszik az egyéni biológiai különbségek egyre pontosabb megismerése. A genetikai vizsgálatok, az anyagcsere-paraméterek és a bélmikrobiom elemzése olyan információkkal bővítik ismereteinket, amelyek hozzájárulhatnak a táplálkozással összefüggő élettani folyamatok és az egyéni válaszreakciók jobb megértéséhez. Ugyanakkor felmerül egy lényeges kérdés: vajon a részletesebb biológiai profil önmagában eredményesebb táplálkozási tanácsadást is jelent? 

Renner és munkatársai (2023) az Advances in Nutrition folyóiratban megjelent tanulmányukban éppen erre a kérdésre keresik a választ. A szerzők a korábbi beavatkozásos vizsgálatok eredményeire hivatkozva rámutatnak, hogy a személyre szabott étrendi ajánlások többlethatása az általános táplálkozási tanácsokhoz képest gyakran mérsékelt, következetlen vagy nem kimutatható. A biológiai sajátosságok részletesebb feltérképezése tehát önmagában még nem garantálja a kedvezőbb egészségi kimeneteleket.

A tanulmány legfontosabb üzenete azonban nem a biológiai vizsgálatok jelentőségének megkérdőjelezése, hanem a személyre szabás fogalmának továbbgondolása. A szerzők szerint a jelenlegi megközelítések elsősorban annak meghatározására összpontosítanak, hogy az egyén biológiai adottságai alapján mit lenne érdemes fogyasztania, miközben jóval kevesebb figyelem jut arra, hogy az ajánlott változtatásokat hogyan tudja ténylegesen megvalósítani és hosszú távon fenntartani.

Hiszen egy szakmailag megalapozott étrendi ajánlás eredményességét nem kizárólag annak tápanyag-összetétele vagy az alapjául szolgáló vizsgálati eredmények határozzák meg. Az étkezési szokások alakításában az egyéni preferenciák, a megszokott napi rutin, a társas környezet, az anyagi lehetőségek és az élelmiszerek hozzáférhetősége egyaránt szerepet játszanak. Ráadásul ezek a körülmények idővel változhatnak, így ugyanannak a személynek sem feltétlenül ugyanarra a támogatásra van szüksége minden élethelyzetben.

Renner és munkatársai ezért egy olyan adaptív, személyre szabott táplálkozási tanácsadási modellt javasolnak, amely a biológiai szükségletek figyelembevétele mellett magát az étrendi változtatás folyamatát is az egyénhez igazítja. Ebben a megközelítésben a szakember és a páciens közösen határozza meg a célokat, az ajánlások pedig az aktuális szükségletekhez, lehetőségekhez és visszajelzésekhez alkalmazkodva módosíthatók. A modell tudományos koncepció, amelynek hatékonysága további vizsgálatokat igényel.

Mindez a dietetikai gyakorlat szempontjából különösen fontos szemléletváltás. A valódi személyre szabás nem merül ki az egyéni biológiai sajátosságok felismerésében: ezek szakszerű értelmezését, a megfelelő táplálkozási célok meghatározását és a megvalósítás folyamatos támogatását is magában foglalja. A cél tehát nem pusztán az, hogy minél pontosabban meghatározzuk a megfelelő étrendet, hanem hogy az a páciens mindennapjaiban is alkalmazható, hosszú távon fenntartható és eredményes legyen.

A genetikai információ az élettani válaszainkat is befolyásolhatja?

A személyre szabott táplálkozásban nemcsak a vizsgálati eredmények értelmezése fontos, hanem az is, hogyan közvetítjük ezeket a páciens felé. Az egészségünkről kapott információk ugyanis bizonyos körülmények között a szervezetünk működésére is hatással lehetnek. Turnwald és munkatársai (2019) a Stanford Egyetemen két, összesen 223 résztvevő bevonásával végzett kísérletben vizsgálták, hogy a genetikai kockázatról kapott tájékoztatás önmagában képes-e befolyásolni az élettani válaszokat.

Az egyik, 107 fős vizsgálatban a résztvevők két alkalommal ugyanazt a 480 kilokalóriás étkezést fogyasztották el. A két mérés között azonban genetikai tájékoztatást kaptak az FTO gén egyik, jóllakottsággal összefüggésbe hozott variánsáról. A közölt genetikai eredményeket véletlenszerűen osztották ki, függetlenül a résztvevők tényleges genotípusától.

Akik kedvező genetikai adottságokról értesültek, azoknál az étkezés utáni *GLP-1-hormonválasz növekedése körülbelül 2,5-szer akkora volt, mint a tájékoztatás előtti méréskor, miközben a szubjektív jóllakottság érzetük is fokozódott. (*A GLP-1 a bélrendszerből felszabaduló hormon, amely többek között az étvágy és a jóllakottság szabályozásában vesz részt.)

A második, 116 fős kísérletben a fizikai terhelhetőséget vizsgálták. Akik kedvezőtlen genetikai hajlamról kaptak tájékoztatást, korábbi teljesítményükhöz képest átlagosan 22 másodperccel hamarabb fejezték be a futópados terhelést, és egyes légzési-élettani mutatóik is megváltoztak. A kutatók az eredményeket az elvárások és a mindset (gondolkodási keret) szerepével hozták összefüggésbe, amely a placebo- és nocebohatásokkal is kapcsolatba hozható. A kísérletek legfontosabb tanulsága, hogy a genetikai adottságainkról kialakított meggyőződés bizonyos élettani válaszokat a tényleges genotípusunktól függetlenül is befolyásolhat.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A vizsgálatok rövid távú élettani hatásokat igazoltak, tartós egészségügyi következményeket azonban nem vizsgáltak. Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a személyre szabott egészségügyi ellátásban a pontos eredmény értelmezés mellett a megfelelő szakmai kommunikációnak is kiemelt jelentősége van.

Miért érezzük személyesnek az általános megállapításokat?

A Stanford-kísérletek megmutatták, hogy az egészségünkről kapott információk befolyásolhatják az elvárásainkat és bizonyos élettani válaszainkat. De vajon mi alapján ítélünk egy információt valóban személyesnek?

Bertram R. Forer pszichológus (1949) klasszikus kísérletében 39 hallgatóval személyiségtesztet töltetett ki, majd látszólag egyéni jellemzést adott nekik. A résztvevőknek egy 0–5 közötti skálán kellett értékelniük, hogy a kapott jellemzés mennyire tükrözi személyiségük alapvető vonásait. Az értékelések átlaga 4,26 pont volt, miközben valamennyien ugyanazt a 13 általános állítást kapták. A később Forer- vagy Barnum-hatásként ismertté vált jelenség arra világít rá, hogy hajlamosak vagyunk az általános kijelentéseket különösen találónak, személyreszabottnak érezni, ha úgy gondoljuk, azok kifejezetten rólunk szólnak.

Renner és munkatársai (2023) ezt a jelenséget a személyre szabott táplálkozással összefüggésben is tárgyalják. Egy személyesnek érzékelt ajánlást könnyebben elfogadhatunk, ami elősegítheti az étrendi változtatások iránti nyitottságot. A személyes relevancia élménye azonban önmagában nem bizonyítja az ajánlás biológiai megalapozottságát vagy klinikai többlethatékonyságát. Éppen ezért fontos, hogy a páciens bevonását és motivációját támogató kommunikáció megbízható szakmai tartalommal párosuljon.

A személyre szabás következő lépése: az adaptív táplálkozási tanácsadás

Renner és munkatársai (2023) véleménye szerint a személyre szabott táplálkozás fejlesztésében nemcsak az egyéni biológiai szükségletek minél pontosabb meghatározására, hanem az étrendi változtatások gyakorlati megvalósítására is nagyobb figyelmet kell fordítani.

Az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek ugyanis nem feltétlenül eredményeznek tartós változást az étkezési szokásokban. Ezt a szakirodalom intention–behavior gap, vagyis a szándék és a tényleges viselkedés közötti szakadék fogalmával írja le. Táplálkozási döntéseinket az élettani szükségleteken túl az ízpreferenciák, a megszokott rutin, a társas környezet, az időbeosztás és az anyagi lehetőségek is befolyásolják. Ráadásul ezek a körülmények idővel változhatnak.

A szerzők ezért az APNAS (Adaptive Personalized Nutrition Advice Systems), vagyis az adaptív, személyre szabott táplálkozási tanácsadási rendszerek koncepcióját javasolják. A megközelítés lényege, hogy az étrendi ajánlás ne egyszeri, változatlan előírás legyen, hanem az egyén aktuális szükségleteihez, lehetőségeihez és visszajelzéseihez alkalmazkodó folyamat.

Ebben a szemléletben nemcsak az számít, mit lenne érdemes fogyasztanunk, hanem az is, hogyan és mikor tudjuk a javasolt változtatásokat megvalósítani. A közösen meghatározott célok, a rendszeres visszajelzések és az ajánlások szükség szerinti módosítása segíthetik a hosszú távon fenntartható étkezési szokások kialakítását. (Az APNAS jelenleg további klinikai értékelést igénylő koncepcionális modell, ugyanakkor fontos fejlődési irányt jelöl ki a személyre szabott táplálkozás számára.)

A vizsgálati eredményektől a táplálásterápiáig

A bemutatott közlemények közös tanulsága, hogy a személyre szabott táplálkozás eredményessége nem kizárólag a rendelkezésre álló biológiai adatok részletességén múlik. Azok szakmai értelmezése, a pácienssel folytatott kommunikáció és az étrendi változtatások gyakorlati támogatása egyaránt fontos.

A dietetikus szerepe ezért túlmutat az egyéni vizsgálati eredmények alapján történő étrendtervezésen. Feladata az adatok klinikai összefüggésben történő értékelése, a reális célok közös meghatározása, valamint az étrendi változtatások eredményességének nyomon követése.

A személyre szabott táplálkozás három meghatározó eleme

1. Megbízható információ: tudományosan megalapozott, klinikailag értelmezhető vizsgálati eredmények.
2. Egyéni megvalósíthatóság: az egészségi állapothoz, szükségletekhez és életkörülményekhez igazított ajánlások.
3. Folyamatos követés: a változtatások eredményességének értékelése és az étrend szükség szerinti módosítása.

A személyre szabott táplálkozás jövője tehát nem pusztán az egyre részletesebb biológiai adatokban rejlik, hanem azok és az egyéni élethelyzet tudományosan megalapozott összehangolásában. A cél, hogy a vizsgálati eredményekből olyan táplálkozásterápiás döntések szülessenek, amelyek nemcsak szakmailag indokoltak, hanem a mindennapokban is megvalósíthatók és eredményességük követhető.

Felhasznált szakirodalom:

1. Renner B, Buyken AE, Gedrich K, et al. Perspective: A Conceptual Framework for Adaptive Personalized Nutrition Advice Systems (APNASs). Advances in Nutrition. 2023;14(5):983–994. DOI: 10.1016/j.advnut.2023.06.009.
2. Turnwald BP, Goyer JP, Boles DZ, et al. Learning one’s genetic risk changes physiology independent of actual genetic risk. Nature Human Behaviour. 2019;3:48–56. DOI: 10.1038/s41562-018-0483-4.
3. Forer BR. The fallacy of personal validation: a classroom demonstration of gullibility. Journal of Abnormal Psychology. 1949;44(1):118–123. DOI: 10.1037/h0059240.