Hadnagy Viktória

Viki Fot

Dietetikus

A dietetikusi hivatás jelentőségét és fontosságát igazán csak tanulmányaim során kezdtem megismerni és ezzel párhuzamosan vált egyre inkább a szenvedélyemmé is.

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán szereztem diplomát, majd rövidesen rátaláltam - az addig számomra is ismeretlen - mikrobiom fogalmára, annak rejtelmeire és sokszínű világára. Jelenleg mikrobiom alapú táplálásterápiával foglalkozom, azon belül főként a mikrobiom és a migrén, fejfájás, magas vérnyomás, egyéb szív-érrendszeri és neurológiai kórképek közti összefüggések kapnak fókuszt a mindennapjaimban.

A konzultációk során törekszem arra, hogy pácienseimmel is megismertessem a “Miért?”-eket, aztán természetesen a “Hogyan?” kérdéskörben is igyekszem minél több segítségét nyújtani olyan módon, hogy az a későbbiekben ne csak hatásos, hanem élhető és főként élvezhető életmóddá válhasson.

A BiomTeam csapatában állapotfelméréssel és tanácsadással is foglalkozom.