Ismeretterjesztő összefoglaló
A nem alkoholos zsírmáj betegség jelentősége nemrég óta ismert. Az elhízás gyakoriságának növekedése mellett népegészségügyi problémává nőtte ki magát világszerte és kiderült, hogy az évtizedeken keresztül diszkréten emelkedett “májenzimek” (transzaminázok) ugyanúgy prognosztikus jelentőségűek, mint a krónikus vírus hepatitisek vagy az alkoholos zsírmáj a cirrhosis vonatkozásában.
Nagyon gyakran az ultrahang lelet a máj megnagyobbodását és ultrahang jelének megváltozását írja le.
Az elmúlt években egyértelmű lett, hogy alattomosan az esetek mintegy 25%-ában az ártalmatlannak tűnő zsírmáj mellett hegesedés is kialakul, ami már pont úgy viselkedik, mint a krónikus hepatitis vagy az alkoholos cirrhosis. A nyugati világban a transzplantációt igénylő májbetegségek 30%-a a NASH következtében alakul ki.
A zsírmáj hátterében elsősorban anyagcserezavar, magas inzulin szint áll, ezzel gyakran társul (illetve ettől függetlenül, karcsú páciensen is kialakulhat) a bélfal áteresztőképességének zavara, és emiatt nagy mennyiségű baktérium-törmelék jut a szervezetbe a bélfal szövetein át, aminek az elsődleges “filter-rendszere” a májban van. Az immunrendszer feladata ennek eltakarítása, de ha túl nagy mennyiségben jutnak át és szinte eltömítik ezt a filter rendszert, akkor a szervezet erre gyulladással válaszol, mint minden esetben, amikor baktérium-invázió alakul ki.
Ilyenkor természetesen nem élő, fertőzőképes baktériumokról van szó, hanem olyan baktérium törmelékről (korábban ezt endotoxinnak, ma PAMP-nak hívják), ami a veleszületett immunitásunkat aktiválni tudja. A gyulladás következménye a hegesedés, ami megakadályozni hivatott, hogy ez a gyulladásos sejttörmelék elárassza a szervezetet. A baj ezzel az, hogy közben megváltozik a máj saját keringése, tönkremegy a filter és ennek a szövődményei a páciens életet fogjak veszélyeztetni: növekszik a daganat kockázat, ill. a magas vénás nyomás következtében kitágult vénák a nyelőcsőben súlyos, életveszélyes vérzéseket okozhatnak.
Mit Tegyek / Mire számíthatok?
A típusos laborvizsgálatok és hasi ultrahang mellett fibroscan vizsgálat tudja megmondani, hogy a hegesedés, keringési ellenállás-változás elindult-e. Ez a prognózis és a kezelés szempontjából is fontos.
Ehhez kiegészítő specifikus vizsgálatot kérünk majd, hogy a bélfal (kóros) áteresztőképességét, illetve ennek mértéket meg lehessen ítélni, és bél- mikrobiom vizsgálattal elemezzük, hogy ehhez milyen mértékben járult hozzá a kóros flóra. Utóbbi részben oka is lehet a permeabilitás-zavarnak, illetve nem mindegy az összetétel szempontjából, hogy milyen antigének jutnak át és telítik a máj “filter rendszerét”.
Kollégánk tehát a szakmai protokollok szerinti vizsgálatokat fog előírni, és attól függően javasol szakorvosi vizitet, hogy a fibrózis elindult-e és milyen súlyosságú: specifikus gyógyszeres kezelésre szükség van-e, vagy elég lehet életmód intervenciót kezdeni.
Hogyan tudom elkezdeni a kivizsgálást és a kezelést?
Az első lépés az állapotfelmérő konzultáció, amely online történik és 50 percet vesz igénybe. Az állapotfelmérést Orosz Kata a BiomTEAM csapatában a zsírmáj mikrobiom szemléletű dietetikai ellátásával foglalkozó kolléganőnk végzi.